2014. június 30., hétfő

Modelik 2/04 STAR 266 + działko ZU-23-2 (15. rész)

Az utóbbi időben több összetett alkatrészt készítettem, éppen ezért nem volt mostanában újabb cikk a folytatásról.
Cserébe egymás után két cikket is publikálok, így lesz egy nagyobb terjedelmű, több képes összeállításom.

Két üzemanyagtartály a levegő tartály és a kipufogó elemeit vágtam ki, volt néhány egészen összetett, de igazán csak az építés során derült ki mennyire összetett is lesz ez a fázisa az építésnek.


Az építést az üzemanyag tartályokkal kezdtem, azonban még az építés előtt számos fénykép áttanulmányozása után arra a következtetésre jutottam, hogy a gyártó elrontotta ezt az alkatrészt a tervezés során. A gyártó tervei alapján az üzemanyag tartályok végei síkban csatlakoztak volna a tartály palástjához. Azonban ez a valóságban egy teljesen íves, lekerekített élekkel volt kialakítva, és két egymásra fordított félből lett legyártva. Ezért én is szerettem volna a hitelesség kedvéért amennyire csak lehet az igazira hasonlóra elkészíteni, ehhez első lépésben rövidebbre vágtam a palástokat, majd a végét lezáró vastagabb karton alkatrész, még egy réteggel megvastagítottam, de úgy, hogy legyen hely a lekerekítést megcsinálni. Az így összeállított tartály a lekerekítéseknél több réteg putty és csiszolás alkalmazásával sikerült elérnem a kívánt formát. Csiszolás közben a lyukon keresztül pillanatragasztót folyattam be, mert szerettem volna a palást felületét meggyűrni, ezzel imitálva horpadásokat illetve a későbbi csiszolást is segítette a megkeményedett papír.
A végeredmény az alábbi képeken látható:




Miután elértem a megfelelő formát lefestettem a két tankot, ezzel elérve a papír teljes keménységét. Majd elkészítettem a beöntő nyílások hengereit, és a tanksapkákat. A tartályok oldalára 1 mm-es kilapított ónt használva imitáltam az illesztés helyét. Ezután elkészítettem a tartó konzolokat, majd a lefogató hevederzetet. A hevederek lehuzatását a konzolokhoz, egy-egy csavarral oldották meg, ezt én is elkészítettem, a bordák és a heveder közé tettek egy-egy puha anyagot, gondolom a rázkódás és kopás elkerülése végett, ezt én egy kartonpapír csíkkal oldottam.
Ezt követően a bejelölt helyeken ovális mélyedéseket mélyíttem a papírba, épp csak addig, amíg a papír nem kezd átszakadni.
Az elkészült tankokról néhány kép:







Nemsokára jön a folytatás.